Hírek > Európai Alkotmány  


Civil Európa Hírlevél
feliratkozás
Adja meg e-mail címét:

FOLYTATJA MUNKÁJÁT A KONVENT
2002-04-11

A Konvent 2002. március 21-22-én tartotta második ülését Brüsszelben.

A vitákból civil szempontból mindenek előtt az alábbiak érdemelnek figyelmet:

- kialakulóban van az az általános felfogás, mely szerint a Konvent a laekeni nyilatkozat (2001 december) szellemében és alapján folytatja munkáját, különös hangsúlyt fektetve a belbiztonság, a külpolitika és a globalizáció kérdéseire;
- a felvételüket kérő országok képviselői hangsúlyozottan szóltak a sokszínű Európa és a nemzeti azonosság megtartásának szükségességéről;
- a felszólalók között egyetértés mutatkozott abban, hogy fokozott erőfeszítéseket kell tenni az állampolgárok bevonására az Európa és az Európai Unió jövőjéről folytatott vitába, melynek természetes
’terepe’ a Konvent; ebben fontos szerepet játszhatnak a nemzeti kezdeményezések, fórumok.

A Konvent következő ülésére 2002. április 15-16-án kerül sor Brüsszelben. Ekkor az Európai Unió céljairól folytatnak vitát a résztvevők. (Következő számunkban erről is tájékoztatást adunk.) Fontos fejlemény, hogy a Konvent a tervek szerint 2002 júniusában a civil szervezetek képviselőit hallgatja meg.

Civil Európa Hírlevél hírei
Hírek külföldről
Hírek itthonról
 
Programfelhívások
Beszámoló programokról
Pályázatok
Könyv
Forrás
Beszédes statisztika
Olvasóink kérték
Hírek angolul
 
     Téma     
 
Összes hír
 
Civil Európa/Európa Ház
Kapcsolat | Nyilatkozat