AZ UKRÁN VÁLSÁG ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ
2014-02-25

2013. november 21-én jelentette be az ukrán kormány, hogy nem írja alá a társulási szerződést az Európai Unióval. Ez után kezdődtek tüntetések, amelynek központja a kijevi Függetlenség tere. A több halálos áldozattal járó demonstrációk egész télen tartottak, majd február harmadik hetében eszkalálódott a helyzet, összesen 77 áldozatot követelve. A helyzetről a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja tartott nyilvános tájékoztatót 2014. február 11-én Budapesten, a tüntetések legvéresebb napjait és a Janukovics-rendszer bukását megelőzően.

Egy európai uniós tagországban ritkán tapasztalható látványt nyújtott Kijev központja 2013. novemberében: az EU-zászlót (és az ukránt) magasba emelve tüntettek az ukránok az ország európai elkötelezettsége és európai uniós tagsága mellett. Az egyre növekvő tiltakozási hullámra a kormányzat a tüntetések betiltásával és erőszakkal válaszolt; és a tüntetők sem tartózkodtak atrocitásoktól.

Amint a konferencián elhangzott a tüntetések kirobbanása az ukránok elégedetlenségéből fakadt: többek között nagyon elegük lett a végletekig korrupt és néhány család kezében összpontosuló hatalomból (a 2010-es választás után Viktor Janukovics fia például néhány év alatt dollármilliárdossá tudott válni). A polgárok elkeseredését pedig csak fokozták azok az intézkedések, amelyek a tüntetéseket betiltották, azokat törvénytelenné tették.

Ugyan több kommentár is úgy értékelt, hogy a tüntetések mozgatórugója Ukrajnán belül keresendő és nem a nyugat (Európai Unió) vagy a kelet (Oroszország) közötti választásról szólt, azonban a tüntetők egyik kifejezett célja Ukrajna nyugati elkötelezettsége volt. A helyzetet árnyalja, hogy az EU álláspontja az, hogy tagságot csak akkor szabad felajánlani egy országnak, ha azt maga az Európai Unió is komolyan veszi. Ebbe illeszkedik Romano Prodi 2002 decemberében, több mint tizenkét évvel ezelőtt tett nyilatkozata arról, hogy az Európai Uniót körbevevő országokkal baráti és szoros gazdasági kapcsolatot kell ápolni az EU-tagság erőltetése nélkül.

Ennek a hozzáállásnak egyik konkrét programjaként értékelhető az elsősorban Svédország és Lengyelország ügyének tekintett, 2009-ben indított és hat országot felölelő (Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, Moldova, Örményország és Ukrajna) Keleti Partnerség program. A konferencia szakértői szerint azonban ez a Keleti Partnerség jelen állapotában egyáltalán nem működőképes és a résztvevő országok számára innen elérhető források minimálisak (kb. 600 millió euró). Az Európai Unió érdekeit pedig (a piacot, mezőgazdasági képességeket) az ország EU-tagsága nélkül is érvényesíteni lehet. Épp ezért Ukrajna abban a helyzetben van, hogy a társadalom többsége nyugati irányultságot akar, ahol nincs egyértelmű fogadókészség, keletre menni nem akar, amit viszont Oroszország erőteljesen szorgalmaz és (az Európai Unió mintájára) létrehozni tervezett Eurázsiai Unió jövőbeni tagjaként számol vele.

Ebben a helyzetben torkolltak a tüntetések vérontásba 2014. február 18-án; az összecsapásokban három nap alatt több mint hetvenen haltak meg. Az Európai Unió reakciója meglepően gyors volt (ahhoz képest az általános vélekedéssel szemben, hogy az EU-nak általában lassú a reakcióideje és ahhoz képest is, hogy egyes tagállamok hogyan reagáltak az eseményekre). Barroso európai bizottság elnök és Ashton külügyi főképviselő elsődleges nyilatkozatai még az aggodalomról és az erőszak beszüntetéséről szóltak, azonban február 20-án három uniós külügyminiszter (a francia, a lengyel és a német) Kijevben folytatott tárgyalásokat a szembenálló felekkel, amelynek a kormányzat és a három ellenzéki párt közötti megállapodás lett az eredménye (ezt a tüntető tömeg nem fogadta el, mivel Janukovics elnök továbbra is hatalomban maradt volna). Aznap szintén összeült az EU Külügyi Tanácsa (a tagállamok külügyminisztereinek tanácskozása) és szankciókat fogadott el azokkal szemben, akik az ukrán krízisben megsértették az emberi jogokat.

2014. február 22-én az ukrán válság újabb fordulatot vett, a kormányzat, élén Janukovics elnökkel elmenekült Kijevből. Így Ukrajna és az Európai Unió kapcsolata, az esetleges tagság újra nyitott kérdés.

Romano Prodi korábbi Európai Bizottsági elnök 2002. decemberi nyilatkozata:
http://europa.eu/rapid/press-release_SPEECH-02-619_en.htm

Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének február 18-i nyilatkozata:
http://www.youtube.com/watch?v=Io3ND5_aYr8

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnökének február 19-i nyilatkozata:
http://europa.eu/rapid/press-release_STATEMENT-14-13_en.htm

Az Európai Tanács február 20-i döntése:
http://www.consilium.europa.eu/uedocs/cms_data/docs/pressdata/EN/foraff/141110.pdf