AZ UKRÁN VÁLSÁG ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ 2014-02-25
2013. november 21-én jelentette be az ukrán kormány, hogy nem írja alá a társulási szerződést az Európai Unióval. Ez után kezdődtek tüntetések, amelynek központja a kijevi Függetlenség tere. A több halálos áldozattal járó demonstrációk egész télen tartottak, majd február harmadik hetében eszkalálódott a helyzet, összesen 77 áldozatot követelve. A helyzetről a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja tartott nyilvános tájékoztatót 2014. február 11-én Budapesten, a tüntetések legvéresebb napjait és a Janukovics-rendszer bukását megelőzően.
Egy európai uniós tagországban ritkán tapasztalható látványt
nyújtott Kijev központja 2013. novemberében: az EU-zászlót (és az ukránt)
magasba emelve tüntettek az ukránok az ország európai elkötelezettsége és
európai uniós tagsága mellett. Az egyre növekvő tiltakozási hullámra a
kormányzat a tüntetések betiltásával és erőszakkal válaszolt; és a tüntetők sem
tartózkodtak atrocitásoktól.
Amint a konferencián elhangzott a tüntetések kirobbanása az
ukránok elégedetlenségéből fakadt: többek között nagyon elegük lett a
végletekig korrupt és néhány család kezében összpontosuló hatalomból (a 2010-es
választás után Viktor Janukovics fia például néhány év alatt dollármilliárdossá
tudott válni). A polgárok elkeseredését pedig csak fokozták azok az
intézkedések, amelyek a tüntetéseket betiltották, azokat törvénytelenné tették.
Ugyan több kommentár is úgy értékelt, hogy a tüntetések
mozgatórugója Ukrajnán belül keresendő és nem a nyugat (Európai Unió) vagy a
kelet (Oroszország) közötti választásról szólt, azonban a tüntetők egyik
kifejezett célja Ukrajna nyugati elkötelezettsége volt. A helyzetet árnyalja,
hogy az EU álláspontja az, hogy tagságot csak akkor szabad felajánlani egy országnak,
ha azt maga az Európai Unió is komolyan veszi. Ebbe illeszkedik Romano Prodi
2002 decemberében, több mint tizenkét évvel ezelőtt tett nyilatkozata arról,
hogy az Európai Uniót körbevevő országokkal baráti és szoros gazdasági
kapcsolatot kell ápolni az EU-tagság erőltetése nélkül.
Ennek a hozzáállásnak egyik konkrét programjaként
értékelhető az elsősorban Svédország és Lengyelország ügyének tekintett,
2009-ben indított és hat országot felölelő (Azerbajdzsán, Fehéroroszország,
Grúzia, Moldova, Örményország és Ukrajna) Keleti Partnerség program. A
konferencia szakértői szerint azonban ez a Keleti Partnerség jelen állapotában
egyáltalán nem működőképes és a résztvevő országok számára innen elérhető
források minimálisak (kb. 600 millió euró). Az Európai Unió érdekeit pedig (a
piacot, mezőgazdasági képességeket) az ország EU-tagsága nélkül is
érvényesíteni lehet. Épp ezért Ukrajna abban a helyzetben van, hogy a
társadalom többsége nyugati irányultságot akar, ahol nincs egyértelmű
fogadókészség, keletre menni nem akar, amit viszont Oroszország erőteljesen
szorgalmaz és (az Európai Unió mintájára) létrehozni tervezett Eurázsiai Unió
jövőbeni tagjaként számol vele.
Ebben a helyzetben torkolltak a tüntetések vérontásba 2014.
február 18-án; az összecsapásokban három nap alatt több mint hetvenen haltak
meg. Az Európai Unió reakciója meglepően gyors volt (ahhoz képest az általános
vélekedéssel szemben, hogy az EU-nak általában lassú a reakcióideje és ahhoz
képest is, hogy egyes tagállamok hogyan reagáltak az eseményekre). Barroso
európai bizottság elnök és Ashton külügyi főképviselő elsődleges nyilatkozatai
még az aggodalomról és az erőszak beszüntetéséről szóltak, azonban február
20-án három uniós külügyminiszter (a francia, a lengyel és a német) Kijevben
folytatott tárgyalásokat a szembenálló felekkel, amelynek a kormányzat és a
három ellenzéki párt közötti megállapodás lett az eredménye (ezt a tüntető
tömeg nem fogadta el, mivel Janukovics elnök továbbra is hatalomban maradt
volna). Aznap szintén összeült az EU Külügyi Tanácsa (a tagállamok
külügyminisztereinek tanácskozása) és szankciókat fogadott el azokkal szemben,
akik az ukrán krízisben megsértették az emberi jogokat.
2014. február 22-én az ukrán válság újabb fordulatot vett, a
kormányzat, élén Janukovics elnökkel elmenekült Kijevből. Így Ukrajna és az
Európai Unió kapcsolata, az esetleges tagság újra nyitott kérdés.
Romano Prodi korábbi Európai Bizottsági elnök 2002.
decemberi nyilatkozata:
http://europa.eu/rapid/press-release_SPEECH-02-619_en.htm
Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi és
biztonságpolitikai főképviselőjének február 18-i nyilatkozata:
http://www.youtube.com/watch?v=Io3ND5_aYr8
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnökének február
19-i nyilatkozata:
http://europa.eu/rapid/press-release_STATEMENT-14-13_en.htm
Az Európai Tanács február 20-i döntése:
http://www.consilium.europa.eu/uedocs/cms_data/docs/pressdata/EN/foraff/141110.pdf
|