|
ÉRDEKBŐL ÉRTÉK 2012-01-25
Az Európai Unió ma már több mint gazdasági együttműködés, az európai értékek alapja viszont továbbra is a gazdaság. Az Európa Ház az európai értékekről szervezett kerekasztal megbeszélést 2012. január 23-án.
A 2009. december 1-én életbe lépett Lisszaboni Szerződés egyik fontos technikai jellegű újítása, hogy egységes dokumentumba rendezte a korábbi uniós szerződéseket. Ez a dokumentum több részből áll: az Európai Unióról szóló szerződésből, az Európai Unió működéséről szóló szerződésből, illetve az Európai Unió Alapjogi Chartájából (hogy az alapjogi dokumentum miért lett külön szövegrész, arról itt olvashat: http://www.eucivil.hu/article.php?pId=1244).
A szöveg több helyen megfogalmazza illetve utal az Európai Unió közös értékeire. Ilyenek találhatók a dokumentumrészek preambulumában, az Alapjogi Chartában és a szövegben is. Az Alapjogi Charta mintegy ötven cikkben sorolja a közös értékekből fakadó jogokat, az emberi méltóságtól kezdve, a szabadságjogokon keresztül a szolidaritásig, adott tájékoztatást Halm Tamás, a Magyar Közgazdasági Társaság főtitkára, a rendezvény előadója.
Halm kifejtette: az Európai Unió alapja ma is a gazdasági együttműködés, aminek hozadéka többek között a közösen vallott európai értékekben nyilvánul meg. Másképp fogalmazva: ha a tagállamok nem biztosítanák kölcsönösen a gazdasági kooperációt (anyagi érdekből), akkor nem működne az Európai Unió bármennyire is egyeznének a tagállamok által vallott értékek külön-külön.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy ezeket a közös értékeket a mindennapokban kell megélhetővé tenni, hogy azok belső meggyőződésből fakadjanak.
Az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Unió működéséről szóló szerződés egységes szerkezetbe foglalt változata
http://eur-lex.europa.eu/JOHtml.do?uri=OJ:C:2010:083:SOM:hu:HTML
|