|
GRUNDTVIG LÁTOGATÁSOK ÉS CSERÉK – EGYÉNI ÖSZTÖNDÍJAK TANULMÁNYUTAKON VAGY KONFERENCIÁKON VALÓ RÉSZVÉTELRE 2011-10-26
Pályázat
Pályázhatnak: felnőttoktatással foglalkozó szakemberek, felnőttoktatásba hosszabb-rövidebb kihagyás után visszatérők, felnőttoktatással kapcsolatos szakon végzett, vagy jelenleg is tanuló hallgatók, akik tanulmányaikból legalább két évet elvégeztek már, illetve mesterképzésre beiratkozott hallgatók
Kiíró: Európai Bizottság
Pályázatkezelő: Tempus Közalapítvány
Beadási határidő: 2012. január 16., április 30., szeptember 17.
Az alprogram célja:
A felnőttoktatók szakmai (és nyelvi) fejlődése, valamint az intézmények közti együttműködés és tapasztalatcsere ösztönzése.
Támogatható tevékenységek:
A pályázattípus felnőtt tanulókkal foglalkozó tanárok, szakértők, tanácsadók, intézményvezetők továbbképzését teszi lehetővé konferencián való részvétel vagy egy külföldi felnőttoktatási intézményhez történő látogatás keretében.
Pályázati feltételek:
A tanulmányút 1 - 90 napig tarthat.
A pályázathoz a fogadó fél által kiadott fogadónyilatkozatot kell csatolni.
Tanulmányutakon, melyek alapja egy egyénileg kidolgozott munkaprogram, legfeljebb két fő vehet részt azonos időpontban azonos munkaprogrammal.
Meghatározott programmal rendelkező kurzusok esetén
(pl.: konferenciák) adott tanulmányútra, azonos időpontban egy intézményből legfeljebb egy fő utazhat.
Pályázatíró, illetve projektmenedzsment szemináriumon való részvétel nem támogatható.
Egy személy legfeljebb 24 havonta kaphat Grundtvig látogatások és cserék támogatást.
A továbbképzés helyszíne lehet:
a 27 európai uniós tagország
az EGT- és az EFTA országok (Norvégia, Izland, Liechtenstein, Svájc)
a tagjelölt országok: Törökország, Horvátország
A támogatás mértéke:
Az igényelhető támogatás maximuma 2 hetes kiutazás esetén 2000 euró, 2 hétnél hosszabb kiutazás esetén 4000 euró. Támogatás a következő költségtételekre igényelhető: utazás, részvételi díj, megélhetés, felkészülés (pl. nyelvi felkészülés), egyéb költségek.
A pályázás menete:
A pályázatokat Magyarországon a Tempus Közalapítványhoz, mint hazai nemzeti irodához kell benyújtani. A pályázatok bírálatát a nemzeti iroda által megbízott szakértők végzik, a nyertes pályázókkal a Tempus Közalapítvány köt szerződést, és a támogatás átutalását is a Tempus Közalapítvány végzi.
A pályázatok elkészítése egy internetes felület segítségével történik, a pályázatok on-line és nyomtatott verzióban is beérkeznek.
A hivatalos pályázati dokumentumok teljes szövege a Tempus Közalapítvány honlapján (www.tka.hu) olvasható.
|