|
SIKERES GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ Csiperó Kecskeméten 2010-07-13
Kecskemét legfontosabb nemzetközi eseménye a Nemzetközi Gyermek- és
Ifjúsági Találkozó, melyet idén tizenegyedik alkalommal szervezett meg
az Európa Jövője Egyesület.
Minden második év nyarán egy hétre gyermek- és ifjúsági találkozó veszi át a főszerepet Kecskemét életében. Ekkor mintegy 2000 külföldi fiatalt lát vendégül a város, akik európai és azon kívüli országokból (idén Ausztráliából és a Koreai Köztársaságból) érkeznek. Idén 24 ország 36 települése képviseltette magát a 2010. július 4-11. között megrendezett találkozón. Legtöbbjüket kecskeméti családoknál szállásolják el. A koszt és kvártély ellentételezése, hogy a következő évben a befogadó család gyerekei utazhatnak a vendég fiatalok országába és családjához.
Farkas Gábor, az Európa Jövője Egyesület elnöke, egyben a program ötletgazdája szerint az elmúlt 20 év bebizonyította, hogy az alapötlet bevált: a kecskemétiek szívesen látják vendégül a külföldi diákokat, akik különböző programokkal is készülnek. Ezeket a nyelvismeretet nem igénylő műsorszámokat, melyek elsősorban az adott ország kultúrájából, zenéjéből adnak ízelítőt, a Főtéren felállított színpadon mutatják be több ezres közönség előtt.
Az idei találkozó záróünnepségének sztárvendége maga is egykori csiperósként kezdte (Csiperónak hívják a rendezvény kabalamadarát). Rúzsa Magdi kilenc évesen vajdasági iskolásként vett részt a találkozón és idén népszerű énekesként tért vissza.
http://www.csipero.hu
|