Hírek > Hírek itthonról  


Civil Európa Hírlevél
feliratkozás
Adja meg e-mail címét:

KÖZMÉDIUM-KURÁTOROK SORSOLÁSA
2010-03-02

A közszolgálati rádiót és a közszolgálati televíziókat felügyelő közalapítványi kuratóriumokba lehet jelentkezni társadalmi kurátornak.

A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a
továbbiakban: Törvény) szerint a Magyar Rádió Közalapítvány, illetve a
Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumába 21-21 tagot, a Hungária
Televízió Közalapítvány kuratóriumába 23 tagot szervezetek
delegálhatnak. A delegált tagok - az Országgyűlés által választott
legalább 8-8 tagú elnökséggel együttesen - alkotják az adott
közalapítvány kuratóriumát. A delegált tagok megbízatása egy évre szól,
tiszteletdíj nem illeti meg őket (költségtérítésre jogosultak).

Delegálásra az a szervezet jogosult, amelyet az Országos Rádió és
Televízió Testület (ORTT) nyilvántartásba vesz. A nyilvántartásba vételt
jelentkezési lap kitöltésével és kellő igazolásokkal (bírósági kivonat
illetve létesítő okirat három hónapnál nem régebbi, bírósági
hitelesítéssel ellátott eredeti példányával) lehet kezdeményezni. Ez
egyben a jelentkezés formai feltételeinek teljesítésének ugrópontja is,
mert az utolsó pillanatban kért többoldalas létesítő okiratok
hitelesítése ilyenkor rendszeresen bedugul a bíróságokon.

A jelentkezési lapokat legkésőbb 2010. március 15-én éjfélig kell
postára adni az ORTT címére (Cím: 1088 Budapest, Reviczky u. 5.;
Postacím: 1461 Budapest, Pf. 59), illetve azok aznap éjfélig az ORTT
székházában az átvétel igazolása mellett személyesen is leadhatók.
Hiánypótlásra nincs lehetőség.

A jelentkezők között nyilvános sorsolással dönt a kuratóriumi tagságról,
ennek helyszínéről és időpontjáról az ORTT ad tájékoztatást. A mostani
tagok mandátuma 2010. március 31-én jár le.

Az ORTT felhívása és jelentkezési lap:
http://www.ortt.hu/hirek.php?hir_id=485

Civil Európa Hírlevél hírei
Hírek külföldről
Hírek itthonról
 
Programfelhívások
Beszámoló programokról
Pályázatok
Könyv
Forrás
Beszédes statisztika
Olvasóink kérték
Hírek angolul
 
     Téma     
 
Összes hír
 
Civil Európa/Európa Ház
Kapcsolat | Nyilatkozat