|

DEMOKRATIKUS GYAKORLAT EGSZB véleménytervezet a civil szervezetek és az EU-elnökségek kapcsolatáról 2009-10-22
Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) magyar javaslatra
kezdett véleményt alkotni a civil szervezetek és az EU-elnökségek
közötti kapcsolatok erősítéséről. "A civil szervezetek és az
EU-elnökségek" című dokumentum arra próbál javaslatot tenni, hogy a 2007
óta az egymást követő három elnöklő tagország egyeztetésén alapuló ún.
trió rendszerben megvalósuló EU-elnökségek mandátumának tiszteletben
tartásával hogyan lehetne a társadalmi, civil szervezeti részvételt
hangsúlyosabbá tenni többek között a már létező eszközök hatékonyabb,
egységesebb felhasználásával.
A véleményt (ami egy EGSZB-dokumentumfajta) végleges formájában majd az EGSZB plenáris ülése fogadhatja el 2010 elején, addig azonban a folyamat úgy néz ki, hogy a tervezetet a testület tagjai egy albizottságban megtárgyalják; itt a dokumentumot véleményezni, kommentálni, kiegészíteni lehet. A véglegesítés előtt általában két albizottsági ülést tartanak az EGSZB-ben, ebből az első 2009. október 13-án lezajlott, ott a tervezet mondanivalója általános támogatást kapott. A következő lépés az albizottság 2010. január 12-i ülése lesz, ahol a dokumentum újabb változatát tárgyalják és véglegesítik, majd jöhet a megmérettetés a plenáris ülésen, melynek jóváhagyásával válik hivatalos EGSZB-véleménnyé a dokumentum.
Formabontó módon és az EGSZB véleményalkotási gyakorlatát kiegészítendő Barabás Miklós, a vélemény kezdeményezője és jelentéstevője azt javasolta, hogy a dokumentum születésébe vonják be a (leg)szélesebb értelemben vett civil társadalmat és a civil szervezeti képviselők azt még tervezet formájában véleményezhessék. Ezért a dokumentum nyilvánosságra hozatala mellett két albizottsági ülés között nyílt meghallgatás megtartását is tervezik 2009. december 7-én Budapesten. Ezt a demokratikus ujjgyakorlaton túlmutató kezdeményezésként is értékelni lehet, mivel a téma szorosan kapcsolódóik a hazai civil szervezetek 2011-es magyar EU-elnökségi előkészítő munkájához.
Ha szeretné az előkészületben lévő dokumentumot elolvasni és - rövid regisztráció után - online véleményezni, kattintson: http://www.egszb.hu/index.php?oldal=dokumentumok
|