|
MÉG NEM TUDNI MI LESZ A VÉGE Közpénzügyi törvénytervezet 2007-12-05
Mintegy 300-an csatlakoztak ahhoz a közös civil felhíváshoz, mely a
Közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 4120. számú
törvényjavaslattal kapcsolatban fogalmazott meg alternatív javaslatokat
és juttatta el azokat az országgyűlési képviselőkhöz.
Ebben kifejtik, hogy elfogadhatatlan számukra, ha általánosítva bűnbaknak és törvénytelen pártfinanszírozás résztvevőinek állítják be őket és ha a pályázati bizottságokat, így többek között a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) testületi tagjait érintő összeférhetetlenségi rendelkezések a tervezeben foglaltak szerint valósulnnáak meg (konkrétan: a pénzosztó testületekben munkálkodó képviselők érdekeltségi körébe tartozó civil szervezetek egyáltalán nem pályázhatnának).
A felhívás után 2007. november 20-án egyeztetésre került sor a nyílt levelet kezdeményező civilek és a törvénytervezet egyik benyújtója, Fogarasiné Deák Valéria, az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának alelnöke részvételével. Az egyeztetés után született egy újabb civil állásfoglalás, mely immár a konkrét, szövegszerű javaslatokat fűzött a törvénytervezethez.
Ebben egyik lehetséges kompromisszumként azt is javasolja, hogy az NCA-s esetekre vonatkozó összeférhetetlenséget ne most, hanem a jövő tavasszal esedékes NCA-törvény módosítása során szabályozzák, lehetőséget teremtve az érdemi konzultációkra a civil szervezetekkel. Mindenesetre érdekes a nagyszámú és gyakran a saját frakcióból származó másiknak is ellentmondó képviselői módosító javaslat.
Az Országgyűlésben a törvénytervezethez benyújtott módosító javaslatokról az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság 2007. december 3-i és december 6-i ülésén is tárgyalja. A törvénytervezet ezután kerül az döntéshozatalra az Országgyűlés elé.
A 300 szervezet által aláírt civil felhívás: http://www.eucivil.hu/article.php?pId=1296
A 26 szervezet által jegyzett javaslat szövege: http://www.eucivil.hu/download/level_kozpenz_fogarasine.doc
A 4120. számú törvénytervezet az interneten: http://www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_iromany.irom_lekerd_egysz?P_CKL=38&P_TIP=NULL&P_IZON_TOL=4120&P_FOTIP=null
|