Hírek > Hírek itthonról  


Civil Európa Hírlevél
feliratkozás
Adja meg e-mail címét:

PÁRBESZÉDBEN A BALKÁNRÓL
2007-01-02

Magyarország egyik fontos külpolitikai területe a Balkán. Ez nem csak a térség történelmi öröksége, a Magyarországhoz való közelség és az itt élő nagyszámú magyar kisebbség miatt van így, hanem talán azért is, mert a térség fejlesztésében Magyarországnak kezdeményező szerepe lehet.

Ezért sem baj, ha a magyar térségbeli jelenlét a gazdasági,
biztonságpolitikai törekvések mellett társadalmi kapcsolatokban is
megnyilvánul. "Kell-e Európa a Balkánnak, és még több Balkán Európának?"
címmel a Külügyminisztérium C & D Café rendezvénysorozata keretében
december 19-én rendezett beszélgetést Göncz Kinga külügyminiszter és
civil szervezetek részvételével.

Civil szervezetek számos, a déli határainkon átnyúló kapcsolatokkal
rendelkeznek és sok programot szerveznek (például az Európa Ház
rendszeresen szervezett újságíró akadémiát a térség fiatal újságírói
számára a svéd Olof Palme Nemzetközi Központtal, a Magyar Atlanti Tanács
egyetemisták és főiskolások számára szervezett futóversenyt a déli
határunkon keresztül 2005-ben, a Magyar Békeszövetség pedig az
Okucaniban szolgálatot teljesítő magyar műszaki hadtestet részesítette
kitüntetésében 2001-ben, de az egy százalékos törvény is magyar
közvetítéssel jutott el Horvátországba és a sort sokáig lehetne
sorolni). Tehát a kérdés ma nem az, hogy hogyan lehetne a Balkánnal
folytatott kapcsolatok hálóját társadalmi szinten szorosabbra szőni,
hanem az, hogy a létező civil társadalmi kapcsolatokat hogyan lehetne
erősíteni, hogy figyelemmel a hivatalos külpolitika törekvéseire
együttesen szolgálják a magyar érdekeket. Az alapkérdés persze az, hogy
szükség van-e az említett összhangra? A beszélgetésen részt vevő Göncz
Kinga külügyminiszter szerint egyértelműen igen, mivel a már létező
tudás és szakértelem csak erősítheti Magyarország térségbeli pozícióját;
ehhez pedig Göncz szerint fontos a megfelelő anyagi támogatás
megteremtése, amire többek között a 2007-2013-as időszak határon átnyúló
együttműködéseket támogató európai uniós források nyújthatnak lehetőséget.

Civil Európa Hírlevél hírei
Hírek külföldről
Hírek itthonról
 
Programfelhívások
Beszámoló programokról
Pályázatok
Könyv
Forrás
Beszédes statisztika
Olvasóink kérték
Hírek angolul
 
     Téma     
 
Összes hír
 
Civil Európa/Európa Ház
Kapcsolat | Nyilatkozat