Hírek > Nemzeti Civil Alapprogram  


Civil Európa Hírlevél
feliratkozás
Adja meg e-mail címét:

KONZULTÁCIÓ AZ NCA-TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSÁRÓL
2006-11-29

Az Európa Ház által 2006. november 27-én megrendezett konzultáció célja az volt, hogy a résztvevők kifejthessék álláspontjukat a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló, 2003. június 23-án elfogadott törvény tervezett módosításával kapcsolatban.

A legtöbbször említett gondolat az volt,
hogy hogyan lehetne az elmúlt évek tapasztalata alapján az NCA pályázati
rendszerét egyszerűbbé, hatékonyabbá és civilbarátabbá tenni.

Nemoda István, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Társadalmi
Párbeszéd és Civil Kapcsolatok Főosztályának vezetője bevezető
előadásában megerősítette, hogy az NCA-törvény fontos a civil
szervezetek számára és nem elhanyagolható a szerepe a kormányzat-civil
kapcsolatrendszerben sem. Az NCA működésének kezdete óta átlagosan
minden harmadik ténylegesen működő civil szervezet támogatásban
részesült, kb. 27.000 pályázat támogatására került sor és az összesen
mintegy 19 Mrd Ft került kiosztásra (ennek 70%-a működési támogatásként).

A rendszer eddigi tapasztalatai alapján azonban szükségessé vált az
NCA-törvény, valamint az NCA rendszerének felülvizsgálata, mellyel
kapcsolatban a nyitott jogalkotás jegyében a minisztérium 2006. november
30-ig várja a civil szervezetek véleményét (november 27-ig mindössze két
vélemény érkezett be a civil javaslatokat gyűjtő Miniszteri
Titkársághoz!). December folyamán a beérkezett vélemények
felhasználásával egy szabályozási koncepció készül a minisztériumban,
melyet a kormány elé terjesztenek, majd egy újabb konzultációs kört
követően 2007. első félévében kerülhet a módosítási indítványok sora az
Országgyűlés elé.

Nemoda István röviden ismertette az NCA-törvény módosításáról szóló
kormányzati javaslat legfontosabb elemeit. Ezek mellett kiemelte, hogy a
kormány javaslatot tett az NCA-forrás befagyasztására, így 2007-2008-ra
egyaránt mintegy 6,9 milliárd forint áll rendelkezésre, ami szerinte
kiszámíthatóbbá, tervezhetőbbé teszi a rendszert, valamint javaslat
született arra, hogy az NCA mentesüljön az ún. maradványképzési
kötelezettség alól, mely nagy előrelépést jelentene a rendszer működése
szempontjából.

Ezek után a résztvevő civil szervezetek kaptak lehetőséget javaslataik
megfogalmazására az NCA-törvény módosításával kapcsolatban, melyeket az
említett határidőig (2006. november 30.) lehet eljuttatni az NCA
Miniszteri Titkárságához: nca@szmm.gov.hu. Ide a házigazda Európa Ház
ugyancsak elküldi a konzultációról készített összefoglalóját.

Tekintse meg képeinket!

Civil Európa Hírlevél hírei
Hírek külföldről
Hírek itthonról
 
Programfelhívások
Beszámoló programokról
Pályázatok
Könyv
Forrás
Beszédes statisztika
Olvasóink kérték
Hírek angolul
 
     Téma     
 
Összes hír
 
Civil Európa/Európa Ház
Kapcsolat | Nyilatkozat